Kosztolányi Dezső:

LÁSD, KISFIAM, EZT MIND NEKED ADOM MOST

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,

legyen tiéd örökre az egész.

Vedd a telet és a nyarat, a lombost,

itt van neked az epe és a méz.

Ez itt a keserű s ez itt az édes,

ez a fekete és ez a fehér,

ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,

ez itt a méreg és ez a kenyér.

Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,

ölelni lágyan és birkózni kart,

és harcot is, hogy harcolj csakazértis,

a rózsa mellett ott legyen a kard.

Van még néhány elhányt és csonka holmi,

egy kis verőfény és egy-két kacaj,

viaskodó kedv, várat ostromolni,

és végezetre egy nagy, tompa jaj.

Iker ajándékot veszel örökbe,

oly ember-ízű és oly felemás,

de ember adta, nem telt néki többre,

eget ne vívj, mély kútakat ne áss.

Sötéten nyújtom ezeket tenéked,

s koldus apád most tétovázva áll,

mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,

és a baljában ott van a halál.