Nagy László:

JÁRTAM ÉN KOROMBAN, HÓBAN

Jártam én koromban, hóban,

húzott az álom.

Mást kerestem s mellém te álltál,
kardél mellett felnőtt virágszál,

sebzett virágom.

Húszévem elveszett, s érzem,

te lész a vígasz.

Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
szádról szóló harmonikáddal

föl-fölvidítasz.

Engem a szépség, a vígság

csodásan éltet.

Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak

kócból a mézet.

Köröttem kúsza az élet,

kúsza a sorsom.

Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a haláloságyig

belédfogódzom.