2009. január 10.

Takács Zsuzsa:

EMLÉKEZZ

Mamának

E vad szorongást! a legszebb nyári nap –
közelitesz, de elhihetem-e,
leülsz és csésze kávéd kavarod,
– dübörög – sírás fojtja torkomat, –
halántékodnál jégverés:
a föld, egy nyári nap.

Elérhetetlen ülsz, magadhoz
vonsz és fejemet öledbe,
csupasz kárpitra, szálkás falemezre,
ölembe, a vékony semmire teszem,
simogatod, karolod,
simogatom, karolom – torz mutatvány.

Kiapadt kút a tájban
hol nem váltják egymást évszakok,
emlékeimbe meritett vödör:
üvegszilánk, homok.
Majd élnek ott is, nyikorog a lánc,
kezük szelíd kezed nyomán matat,
kiisszák a te poharadat,
és szomjuk nő és nem vigasztalódnak.

Én nem fogok a te kezedből inni,
én eldobom a rajtad-nőtt-virágot,
én nem fogok a földdel elvegyülni
édesen, rohadtan, tétovázón.

Ne halj meg ! – megtagadlak, elhagyom a házat,
küszöbödet, a lépcsőfordulót,
a korlátot, a nedves kapualjat,
nem nézek vissza többé:
keramitkocka-csönd,
betük melyek halálodat felirták a falra
futnak az üzletek fölött.

Mit jelent hogy déli tizenegy van,
és mit jelent hogy eztán hidegebb lesz,
a nyomok, a gallyak, az elszórt papirok
egy előszobában, az L alaku szögletek,
hogy a nem-levőnél a létező
az érthetetlenebb –

tedd le a csészét, kisérj ki,
az ajtót zárd be mögöttem –
azt mondod: rágondolnom nem szabad?
emlékezz! ez volt az a nap –

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

olvassa el az egesz blog, nagyon jo