Áprily Lajos:

RABLÓ

Fehér virág a fákon: zúzmara.
S gyermekkorom azúrkék madara
a fehérségből sűrűn látogat:
viszi a száradt szilvaroncsokat.
Nesztelenül száll, alattomosan,
s ha csent, visszavitorláz okosan.
Most szajkó úrral nincsen is vitám
- hadd tisztogassa alvó kerti fám -,
de ősszel volt. Mert vitte a diót
s fumigált minden kérő szót, szidót.
Azután lopni kezdte gesztenyém
s hiába érveltem: "Hohó: enyém!"
Ha nappal űztem, hajnalban rabolt
és mindennap mohóbb étvágya volt.
"Ez mégis sok! - gondoltam - meglesem,
estefelé, mikor a nap hanyatló."
Jött, meglapult. És én erélyesen
így feddettem meg: "Te gyönyörü rabló!"