Faludy György:

A JAPÁN KÁVÉHÁZ

A kávéház a múltból halványsárgán s opálan
foszforeszkál. Ott ültünk Nagy Lajossal, Godával,
Gosztonyival, Józseffel satöbbi. Velem szemben
Petneházy Áriel, plátónikus szerelmem
vagy négy hétig. Hogy mi lett vele? Ne kérdezd tőlem.
Öt évtizede ennek. Elúszott az időben.

Kaczér bácsi, szerkesztő, nagykabátban, zsebében
egy huszassal, a WC-ajtónál állt szerényen.
Lökdösték. De hát nem volt kávét rendelni pénze:
húsz pengőjét, a versért, Attilának ígérte.
Lábujjhegyen néhányszor mellénk jött, de nem nézett
a kéziratba: – „Tudom” – súgta –, „gyönyörű szép lesz.”

A márványon, előttünk, tíz pohár víz. Alattunk,
úgy éreztük, nincs semmi. Vitáztunk és hallgattunk.
Forgács, kit Aix-ben ölt meg a Gestapo, azt mondta:
„Ne sírjatok. Jobb kor jön.” Mire Nagy Lajos: – „Kontra.”

Ifjúság, költőtársak, a kávéház, az asztal –
viszem mindet emléknek a Semmibe magammal.
Attila lejegyezte gyorsan a végső rímet.
Szürke világ volt. Miért látom ma rózsaszínnek?

(1984)