A MAGYAR NÉPDALHOZ
Most, mikor sok senki mellén
ki vagy tűzve, mint a jelvény,
nekem maradj, aki voltál,
nem babona, nem is oltár,
de maga a láthatatlan,
ahogy látlak száz alakban,
véletlennel habart végzet,
több s kevesebb, mint művészet;
dallamív, mely melizmáit
hajlítgatva szinte világít –
mintha öreg paraszt lenne,
maga az idő sóhajt benne:
katonának vitt legények,
ingben elföldelt szegények
nézik a csillagos eget,
sírtak alatta eleget.
Sírnék én is, de dühömben,
hogy ott rohadunk a régi körben,
s föltámadnak a holt rögeszmék –
láthatom újra a közös ügy vesztét.
Szellemem ép, testem romban.
Téged hívlak nagy bajomban,
dudorászlak, hogy segíts meg,
a rontástól szabadíts meg:
gyűlöljek csak aljas elvet,
ne a földet, ne a nyelvet,
nézhessek rád, mint a napra,
melyen nem üt ki a lepra.
Kit Kőműves Kelemenné
vére bűvölt elevenné,
elevenné és szilárddá,
mítoszi, kerek világgá,
benned minden, amilyen volt,
fény sikálta kád a mennybolt,
teli sötét szenvedéssel,
melynek csöppje sem enyész el,
s nincs múlt, jelen sem jövendő,
csak egy vastag gyapjúkendő,
annak bolyhos melegében
ringok a világ ölében.
Most, mikor sok senki mellén
ki vagy tűzve, mint a jelvény,
nekem maradj, aki voltál,
nem babona, nem is oltár,
de maga a láthatatlan,
ahogy látlak száz alakban,
véletlennel habart végzet,
több s kevesebb, mint művészet;
dallamív, mely melizmáit
hajlítgatva szinte világít –
mintha öreg paraszt lenne,
maga az idő sóhajt benne:
katonának vitt legények,
ingben elföldelt szegények
nézik a csillagos eget,
sírtak alatta eleget.
Sírnék én is, de dühömben,
hogy ott rohadunk a régi körben,
s föltámadnak a holt rögeszmék –
láthatom újra a közös ügy vesztét.
Szellemem ép, testem romban.
Téged hívlak nagy bajomban,
dudorászlak, hogy segíts meg,
a rontástól szabadíts meg:
gyűlöljek csak aljas elvet,
ne a földet, ne a nyelvet,
nézhessek rád, mint a napra,
melyen nem üt ki a lepra.
Kit Kőműves Kelemenné
vére bűvölt elevenné,
elevenné és szilárddá,
mítoszi, kerek világgá,
benned minden, amilyen volt,
fény sikálta kád a mennybolt,
teli sötét szenvedéssel,
melynek csöppje sem enyész el,
s nincs múlt, jelen sem jövendő,
csak egy vastag gyapjúkendő,
annak bolyhos melegében
ringok a világ ölében.
Kedves ÉvaZsuzsanna! Ím, itt a vers! :) Külön Neked, de az sem baj, ha más is elolvassa! :)
VálaszTörlésHihetetlen, hogy valaki egy elméleti felfogásból, egy gondolatsorozatból ennyire ritmikus, érzéki és dudorászó verset tud írni. Nagyon szép.
VálaszTörlésÉn is csodálkozok, hogy olyan kevés visszajelzés érkezik, hiszen a statisztika szerint egy tömeg olvasód van, sárga leszek az irígységtöl amikor látom.
Igen, úgy igaz, ahogy írod!
VálaszTörlésÉn nem ismertem ezt a verset, ÉvaZsuzsanna kérte, ha tudom, tegyem fel. Tudtam. :)
Látogatottság... Nagyon csalóka az a szám, szerintem sokan csak tévedésből keverednek ide, de ha már itt vannak, talán elolvasnak egy-két verset... Én bízom benne, ezért csinálom! :)
Az lehetetlen, hogy ez a sok ember csak úgy betéved ide. Biztos vannak olyanok is, de azért ilyen sok "tévelygö", az nem lehetséges. Ez egy kitünö blog, nagyszerü magyar versekkel és kiváló magyar fordításu más költeményekkel.
VálaszTörlésNekem sokkal kevesebb olvasóm van (nem is publikálom a statisztikámat, habár van!), de én is szeretem csinálni, szenvedélyböl csinál az ember ilyesmit.
gyönyörű vers! köszönet ezért is!! ahogy a többiért is! egy állandó rajongó!! :)
VálaszTörlésKöszönöm nektek, Judit és Vica! :) Az ilyen "megjegyzések" adják vissza a - néha már lankadó - lendületem és a hitem, hogy igenis, érdemes összeszedni és leírni ide a kedves verseket! :))
VálaszTörlés