Faludy György:

1956. NOVEMBER

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
                        a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
                        és igyekszünk előre.

Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,
                        rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
                        s nem leszünk nedves tőle.

Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
                        mosolygó, piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,

                        remények temetője.
Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
                        mikor kiér belőle.