Áprily Lajos:

RÉGI EMLÉK

Emlékszem, néha nyári délután
árnyékos oldalán a kertnek,
vagy házunk árnyékos, fehér falán
- kis agyvelőmnek rejtelmes talány -
egy kis tükörfényfolt jelent meg.
Picinyke öklömnél alig nagyobb,
villogva lengett a fehér falon,
s mihelyt megláttam, békét nem hagyott,
úgy élt bennem, mint kedves izgalom.
A fürgeségét sokszor megcsodáltam,
vadásztam rája, vártam, lesbe álltam,
s ha megjelent, alkalmas pillanatban
nagy gaudium között utána kaptam,
s mikor már azt hittem, markomban van,
egyet villant s én szégyelltem magam.
Ha megjelent a rozzant keritésen,
elkezdtem űzni dacosan, merészen,
a málna megszúrt, kőbe megbotoltam,
de lankadatlan a nyomába' voltam,
s ha néha fáradtan tövisbe estem,
felkeltem sírva és tovább kerestem,
hogy merre szállt tündérlepkém, a fény...

A szomszédban, napfényes műhelyében,
zsebtükröt tartva kérges tenyerében,
kacagott túl az asztaloslegény,
amíg a fényt üldöztem mindhiába -

Ó, életem bús allegóriája!