Keresztury Dezső:

KARÁCSONYI RONDÓ

Népszokássá lett a fenyőfa,
gyertya, cukor, aranydió; -
muszáj-ajándék kell, mióta
Mikulásból lett Télapó.

Bennem zsigermelegen csak az él,
mit csöndjéből gomolygat föl a mély:
pihenő, kérődző állatok,
bethlehemező pásztorok

közt én is játszó gyerek vagyok,
a ,,haj regő rejtem", a láncos bot,
csillagos ég, imbolygó mécsek,
éjféli mise, hars hálaének.

Ébred a vágy, a remény, hogy ujra-
születik bennem, mi eddig is
súgott szavaim értelmét tudva,
s élni tanított azzal is,
hogy semmit szószerint ne vegyek,
ünnepet, magányt, kínt, örömet:
kotlott gomolygó mélyeimen
s jeleket költött ki a kegyelem.

A megváltást váró századok
újraszültek egy csillagot;
leheltek a jászol barmai,
s robogtak Heródes gyilkosai,
Máriát József s a Kisdedet
csak azért rejtette, szöktette meg,
hogy ne vesszen zsarnok kardja alatt;
legyen Isten-Atyjának Áldozat.

Napfordulóból lett karácsony,
a Mikulásból Télapó,
az ember száll rakétaszárnyon,
s a Kozmoszból mi várható?