Babits Mihály:

CSAK EGY KIS MÉHE...

De jó ébredni fehér falak közt
                madárszóra,
ahogyan engem márma költött
                a hajnalóra.

Nap néni oly szelíden mosolygott
                az ablakra
éji viharnak könnyes emlékét
                szárogatva.

De mint egy morcan kedélyes bátya
                vastag hangja,
mordult be kintről az öregtemplom
                morc harangja.

Egy kicsi méh meg beszorult valahogy
                a szobába
s az egész szoba most zeng, mint egy zsongó
                zeneláda.

Szeretnék sírni: olyan szép minden!
                Korholj, bátya:
mért veszett bangó figyelmem annyi
                csúnyaságra?

Mosolyogj, néne! Csak egy kis méhe
                szállt lelkembe
s újra zeng lelkem - zsong, mintha örök
                hangszer lenne.