Garai Gábor:

A FÖLTÁMADÁS

- Miért mondod, Gábor, hogy eltemették?
- Azért, Dávid, mert egy szikla alá
tették a testet, mit levettek a keresztről...
- A keresztről? Ahol a jobb és bal lator
mellé volt fölszögezve?
                                    - Pontosan;
és a bal lator szidta egyfolytában
őt, szidta, szidta szakadatlanul...
- Ellenben a jobb?
                                    - Sokkal jobb az se volt,
épp csak megkérdte: te vagy a zsidók
királya, sőt az isten fia, te?
- Én vagyok - mondta ő, miközben
ecetet nyalt valami rossz szivacsból.
- S az a jobb lator elhitte neki?
- Elhitte, igen, és ő azt felelte:
bizony mondom néked, még ma te is
énvelem leszel a Paradicsomban!
- Akkor hát miért temették el mégis,
nem paradicsomba - sziklák alá?
- Nehéz ez még neked, kis Dávidom!
- Azért csak mondd!
                                    - Mert isten fia volt,
de embernek született, és az ember
meghal előbb-utóbb, így vagy amúgy,
el kell hát temetni.
                                    - Mégis föltámadt
S te elhiszed?
                                    - Én? Hát, úgy gondolom...
Figyelj csak, egyik legjobb tanítványa,
Tamás is kérte, hadd dugja bele
ujját dárda-verte sebeibe.
S ő megengedte?
                                    - Meg, bizony, bizony,
- Te mit tettél volna az ő helyében'?
- Én csak ember vagyok - nem is tudom.