Gellért Oszkár:

FÉLBEMARADT, ÖRÖK VERS

És nincsen könny, ami elsírhatatlan
És nincsen vers, ami megírhatatlan.
Ezerkilencszáztizennégy nyarán,
Ha elkezdtem, még folytatom talán.

Majd ha a szőlő érik a gerezden,
Majd drága ősszel tán még újra kezdem.

S tizenöt őszén lopva föllapoztam.
Nagy ég, mindennel hogy elmaradoztam,
S nagy ég, a seb még mindig eleven!
Játszam tovább? Most nem ér a nevem.

Ezerkilencszáztizenhat telén,
Kerültek újra e sorok elém.

S csak kóválygok százéves avaron.
Hol kezdődik a téboly, hol az álom?
Mint kisgyerek: «Tegnap majd megcsinálom,»
Mint kisgyerek: «Holnap már megcsináltam,»
A napokat is összezavarom.

Mikor volt, hogy a játékból kiálltam?
Tán ezredek repültek el felettem.
Tavasz! Tizenhét! Folytasd! Elfeledtem.