2008. február 22.

Nemes Nagy Ágnes:

A KERTBEN

Áprily Lajosnak, Jékely Zoltánnak

A kertre kell, a kertre mindig,
Emlékezni. Vagy inkább
a mintha-most-is, mintha-volna mellől
eltörölni a minthát.

Tulajdonképpen azt hihetné az ember,
hogy a múlt lecseng. De nem,
eltűnik, aztán visszatér,
a földet megkerülve visszatér,
akár az évszakok, melyek
hol maggá tömörülnek, hol kinőnek,
pontatlan útjain a téridőnek
statisztikai átlagban újranőnek,
pontatlan törvények szerint.

Ott járnak ők, az épp megint kinőtt
kertben, szórt fényben, fasorokban,
szelíd faóriások alján
s a lentibb szintek sorfala között,
a cirmos-arcú árvácskák között,
tigris-pofácskák voltaképp, de még
kicsik, még serdületlenek.
Kábeltekercs egy sziklakőre téve;
egy villanyszerelés emléke vagy jövője.

Ott járnak ők, ott járnak a visszatérők,
körvonalakban, sétájuk hossza által
többnyire háttal,
de néha visszafordulnak felénk,
arcukkal megvilágosulva,
mint egy tisztás a rengetegben,
mint áram, ázott kábelekben
kigyúlva, elhomályosulva,
az idő spiráltekercsei
mentén el –, visszakanyarulva,
el, vissza, jönnek:
Újra, újra, újra.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Nincsenek megjegyzések: