Jékely Zoltán:

PÁRIZS KÍSÉRT

Verses önéletrajz-töredék

Most átadom magam a könnyezésnek,
én, ki eddig úgy ismertem magam,
hogy ura vagyok az emlékezésnek,
a szenvedésre inkább boldogan
tekintek vissza, s mágneses erővel
bánok a boldogságban telt idővel.

Multam hűvös fölégetője voltam,
s talán már holtomig az maradok;
lóra gondoltam, ha szamaragoltam,
jelenemtől a múlt elragadott,
s az életen úgy bukdácsoltam átal
emlékeim laboratóriumával…

Párizs kisért, az álombeli öt hét,
midőn, húszegynehány éves legény,
megéltem a Montparnasse minden üdvét,
és táncoltam a világ tetején.
Párizs enyém volt, s csupa otthonosság,
nem fájt a távol, s nem vártam a postát.

Esőköpenyemet félvállra vetve
ballagtam a Latin-negyeden át;
s míg kerestem jó Villon lábnyomát,
várva, hogy egy sarokból tán előlép –
árnya talán az árnyamat követte –
Az lett volna a boldogság, dicsőség!