Kercsó Attila:

JELKÉPEK

Amit nem versnek szántak
s mégis az,
lehetne tán az igazán
igaz.

Néhány vonalból kibomlik
a táj,
A szomorúság nemcsak
ami fáj.

A szeretet nem divat,
ünnepi,
melyet csak bálon illik
hordani.

Ha jelből értesz minek
sok beszéd,
a szavakat az idő marja
szét.

Míg a legyintés lemondás
lehet,
A boldogság is sokszor
képzelet.

Rozsdás szögesdrót a rabság
maga,
Szerény virág a szépség
bajnoka.

Hol pont a vég ott ne folytasd
tovább,
Az erdő helyett megteszi egy
ág.

Színek bölcsője csak fehér
lehet,
mert hordozza az összes
színeket.

Fehér a hó s a menyasszony
lepel,
a jelképeknek olykor hinni
kell.