2006. június 1.

Benjámin László:

NEM ADHATSZ TÖBBET

Bátran légy tenmagad, akárhogy ráncigálnak,
vezérnek lássanak bár, vagy muzsikus cigánynak,
fölemel tisztelettel a világ, vagy legyűr,
a páholyban, a porban az vagy, ami belül.
Bátran légy tenmagad, míg valahol tanyát lel
a hústól és velőtől megszabadult halálfej,
s a jajszót, a parancsot, a színt, a dallamot
többé nem közvetítik a síró huzalok.
Elég szégyenre-kínra, hogy magadat kihordod,
mi történjék veled? – az már nem a te dolgod.
Ha itt az ideje, a sűrűből kibukkan
a végső látomás, a dörzsölt politikus kan,
Allah kinyújtott karja, a császár jó híve,
nem véti el soha, kit kell ledöfnie.
Megemlegesse minden, hogy hajdan Lilla volt –
kecsét és kellemét és báját buzgón dalold,
meg is sirat talán a szép Vajda Juliska,
hites ágyába bújván – s mehetsz a francba, Miska.
Félszeg, gyötrött alak, javító szenvedély
magát-pusztító lángja, szigor, komoly kedély –
„Nem volt közénk való!” – az optimista nemzet
leköpi tisztelettel Kölcsey Szent Ferencet.
Adnak érdemkeresztet, adnak szép hivatalt,
s aztán már senki gondja, ha „jobb részed kihalt”.
Egy gesztust a világnak, ördög vigye a lelket.
És tűrd, hogy rádszegezzék dermesztő önfegyelmed.
Kérő gyermek-mosoly, osztódó képzetek
sövénye tartaná fel a massziv végzetet?
Megraktad a szerelvényt szétszabdalt életeddel,
s Pista-e, vagy Attila? - világ árvája ment el.
Leteszel ám te is balsorsot és szerencsét,
fölösleges batyúd lesz erő, szándék, tehetség,
s ha végképp szétzilált is közöny, kétség, ököl,
megold és összefoglal a türelmes gödör.
Akárhogy hízelegnek, akárhogy követelnek,
ne ítélkezz fölöttük, ne kérj tőlük kegyelmet.
Ha sorba áll mögötted, ha szétszed a csapat,
bátran – de hogyha félsz, hát félve – légy tenmagad.
Végezzék el magukban: elvetnek? elfogadnak?
Amit majd a halálnak – többet nekik sem adhatsz.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tetszik ez a vers

Kék madárka írta...

Ez a kedvenc versem.
Egyszerű, fájdalmas és igaz.
Tökéletes.

Névtelen írta...

...