(NAPLÓRÉSZLET)
Akkor a Korong-utcában lakott;
én hozzá mentem,
vasárnap délután volt, fútt a szél,
hideg volt, december felé járt az idő.
Egy manzárd szobában lakott,
csigalépcsők vezettek hozzá.
Magas nő nyitott ajtót,
szép, büszke arca volt, mint a szobroknak,
szeme is hideg volt.
József Attila urat keresem,
mondtam félénken,
beszélni szeretnék vele.
A nő beszólt, aztán csendesen mondta:
tessék bejönni.
Kis szoba volt és sivár.
Szemembe tűnt egy ágy, az ágyban
egy férfi feküdt,
rozsdás kis bajusszal a szája felett.
Petőfire hasonlított,
arca sovány volt, ádámcsutkája kiálló.
Leültem. Fázva beszélni kezdtünk.
Ő kérdezett, mint aki híreket gyűjt
a külvilágról.
Akkor szóba került sok minden,
hogy a P. N. hat hónapig heverteti
a verset és hogy másutt is
két hónapig melengetik
és így nem érdemes adni sehová se.
Az asszony hidegen, majdnem személytelenül
kalácsot és vörösbort tett elém.
S míg én a szavaktól, a szobától
és a költőtől meghatottan majszoltam
s iszogattam,
Attila Kosztolányit olvasott fennhangon.
Még sokáig üldögéltem ottan,
ő előszedetett velem egy Medvetáncot,
beleirt valamit, kijavított egy sajtóhibát,
aztán hazamentem.
1938
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése