NYÁRNézd csak, bolondul karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!
hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.
Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak
s nyílegyenest fölfurakodnak,
föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repeső
útjuk nyomában égbe nő,
függőleges rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága
túlvilágban szikráznak, a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora
vagy az se emel… Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?… Tovatüntek…
Magukkal vitték a szemünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése